Bátaapáti

Bátaapáti

Bátaszék

Bátaszék

Cikó

Cikó

Feked

Feked

Mórágy

Mórágy

Mőcsény

Mőcsény

Ófalu

Ófalu

Véménd

Véménd

Az új elnök szakember segítségét kívánja igénybe venni

Kelt: 2019. december 12. (csütörtök) 10:30

Bátaapáti-TETT | A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás idei munkája szerepelt napirendi pontként a kedden délután Bátaapátiban, a művelődési házban tartott közmeghallgatáson.

Forrás: Tolnai Népújság / Szeri Árpád

A rendezvényen Krachun Szilárd, Bátaapáti polgármestere, egyúttal a TETT elnöke köszöntötte a közönséget, valamint megjelent polgármester társait, akik hivatalból tagjai a társulásnak. A három települési vezető, azaz Bech­li Erzsébet, Glöckner Henrik és Tillmann Péter Ófaluból, Mórágyról, illetve Fekedről érkezett a helyszínre. Az asztalnál ugyancsak helyet foglalt Faragó László, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. üzemeltetési igazgatója, valamint Bakó Józsefné, Bátaapáti jegyzője.

Krachun Szilárd bevezetésként rövid áttekintést adott a TETT szempontjából fontos ez évi eseményekről. Egyebek mellett említést tett a februári, RHK Kft. szervezésében a telephelyen tartott polgármesteri tájékoztatóról, a márciusi TETT ülésről, a májusi, XIX. TETT-re Kész Napról, a májusi TETT ülésről, a november 5-i, tisztújító TETT ülésről, melyen Krachun Szilárd vette át az elnöki stafétabotot Darabos Józsefné addigi vezetőtől. Valamint beszámolt egy másik személyi változásról, miután Metzné dr. Darabos Orsolya, a Lakossági Ellenőrző Csoport vezetője a közelmúltban lemondott tisztéről.

Krachun Szilárd bejelentette, hogy szándékában áll életre hívni egy olyan, három tagból álló, független szakértői bizottságot, mely szakmai szempontból áttekinti, véleményezi az RHK Kft. munkáját. Ez ügyben már fel is vette a kapcsolatot dr. Frigyesi Ferenccel, az RHK Kft. volt beruházási igazgatójával. Ugyancsak örömmel látná ebben a csapatban dr. Ormai Péter vegyészmérnököt, a radioaktív hulladék tárolásának nemzetközi hírű szakértőjét is. A testület létrehozását a TETT elnöke azért tartja fontosnak, mert egyrészt egy ilyen, kellő iránymutatást biztosító háttérre szüksége van a társulásnak. Másrészt felmerült annak lehetősége, hogy a Püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló területéről Bátaapátiba érkezzenek szállítmányok. Van egy harmadik szempont is, ez pedig nem más, mint Paks II majdani megépítése.

Szállítmány Püspökszilágyiból
Faragó László a Püspökszi­lágyiból Bátaapátiba történő hulladékszállítás hátterét világította meg. Erre azért van szükség, mert a Pest megyei község tárolója megtelt és tovább nem bővíthető. Ezt a helyszínt alapvetően a kórházak és kutatóintézetek laboratóriumi, kis aktivitású izotóphulladékainak tárolására alakították ki. A további fogadókészség, medencék felszabadítása érdekében innen hulladékot kell elszállítani oda, ahol van hely. Bátaapátiba gyakorlatilag a paksi átvételi kritériumoknak megfelelő, tömörített, hordózott hulladék kerül. Ehhez a bátaapáti tároló üzemeltetési engedélyét módosítani kell. Azaz, többek között megfelelő tanulmányok beadására, lakossági közmeg­hallgatásra van szükség, így nagyjából egyéves eljárás várható. A TETT elnöke által említett független bizottság is a lakosság segítségére lesz annak nyugtázásában, hogy a radioaktív hulladékokkal kapcsolatos kockázat nem fog növekedni. Ennek lehetősége gyakorlatilag nullaszázalékos.